Élmény tanulás Žuhračkán – Képtár
Minden esetben mikor egy szabadtéri esemény megszervezését tervezzük a legkevésbé biztos pont az időjárás. És így feszültséggel vártuk május 21.-ét hogy sikerült e a megfelelő napot választanunk a második évvel megrendezésre kerülő „Žuhračka mindenkinek“ c. eseményre. A múlt héten még szakadt az eső és ha a mai napon is így kellene folytatódnia az nagy kár volna mindenkinek, mint a szervezők részéröl a Lévai erdészeti üzem és a Pozsonyi Regionális Erdészeti Kamara valamint az iskolák és iskolások számára is akik részt vettek ezen a élmény-tapasztalatszerzés eseményen.
Így volt megírva a meghívóban a alapiskolák számára Žuhračka környékéről, az aktív kihasználása a Žuhračkai vadászkastélynak mint fontos helyszínnek a háborús történelemnek a Szlovák nemzeti fölkelésben, a gyönyörű természetünk védelmében, ökológiai és hazafias tanítás a Lévai és környékbeli gyerekeink és fiatalságunk számára, ezek voltak a legnagyobb prioritások a szervezők számára. Más szóval, Žuhračka megérdemli hogy nyilvános hely maradjon és ne kerüljön magán kezekbe.
Ismét volt mit kínálni az alapiskolás gyerekek számára. Tizenöt állomáson az alábbi erdei pedagógiai tevékenységeket mutatták be a Lévai, Kistapolcsányi, Privigye és Szobránc erdészeti üzemek dolgozói. Ebben az évben a Besztercebányi vezérigazgatósáról is volt egy erdei pedagógus. Hogy készülnek az erdőtervek, melyek alapján gazdálkodnak az erdőkben, erdőfelújítás, vágás, erdősítés, bemutatkozott a Szlovák taxátorok szővetsége az erdömérést mutatták be. Következő nem kevésbé fontos megálló volt az elsősegélynyújtás az erdőben gyakorlati bemutatókkal. Külön köszönet jár a szlovák Vöröskereszt Lévai Területi Egyesület önkénteseinek a szakmai kísérletért. Az állami erdők TANAP (Tátrai nemzeti park) megállóján Janko Slivinský bemutatta a fontosságát az erdészek aktív együttműködésének a tátrai erdők megmentésében, melyeket a szú károsítás veszélyeztet. A beteg erdő nemképes betölteni a funkcióit.
A legérdekesebb megálló hagyományosan Jozef Hlásnik a Vadászati Egyesület tiszteletbeli elnöke standja volt ahol az állatokról beszélt a gyerekeknek valamint bemutatta az állatok hangjait és a gyerekekkel verseny által baráti kapcsolatot teremtett.
Az esemény végén a TASSAT egyesület tagjai bemutatták a csatákat a szoviet és a német katonák között melyek a második világháború alatt zajlottak Žuhračka környékén. Az idei év érdekessége volt Žuhračkai kastély történelmi kiépítésének a számítógépes vetítése, melyet a Nyitrai nemzeti archív Lévai irodájának a dolgozói készítettek. A történelem bemutatása annál érdekesebb volt hogy egy régi katonai sátorban volt melyet a TASSAT egyesület – Jozef Hostinský kölcsönzött. Margaréta Nováková történész a Lévai „Tekovké“ múzeumból magyar nyelven is készült a Žuhračka történelméről mivel az INTERREG V-A SK-HU program keretén belül magyar gyerekek is részt vettek a programon.
Egész nap nagyon szép napos idő volt, jókedv és a gyerekek kacaja kísért mindenkit. És így mindannyian kortól függedtelenül a „Žuhračka mindenkinek“ eseményről sok kellemes és tanúságos élménnyel gazdagodtunk és inspirálódottunk. Nagy köszönet tartozik minden LESY SR dolgozó és partneri szervezet résztvevőinek.
Ing. Jana Staňová, A Pozsonyi Regionális Erdészeti Kamara alelnöke