Erdészek és a Napocska – Képtár

Július elején több mint egy tucat Down-szindrómás gyerek vett részt az “Erdészek és a Napočkák” eseményen, amelyet az “Erdészek  a környzettudatossák figyelmének felkeltése” részeként hajtottak végre. Egynapos kirándulás részeként meglátogatták a Katalinpusztai Látogatóközpontot és az Erdei Iskolát a szlovák-magyar határ közelében. A “Napočkákat” Lévaból való indulás után, több mint egy órás utazás várt Katalinpusztára. Megérkezés után Kemenes Rita, a látogatóközpont és az erdei iskola igazgatója, valamint az Ipolyerdő Zrt. magyarországi projektmenedzsere Pintér Zoltán, is melegen üdvözölte őket. A kiránduláson a gyermekek és tanáraik mellett a Lesy SR š.p. OZ Levice erdészeti tanárai is részt vettek,  nevezetesen Ing. Gróf Peter és Ing. Vlčáková Mária (Peťo bácsi és Maja néni) és a slovák projektmenedzser Ing. Nikoleta Nozdrovická.

Az első tevékenység amelyben a gyerekek részt vettek, egy “kedvtelésből tartott show” azaz állatsimogató. Erdész bácsi olyan állatokat hozott magával, amelyeket emberek és gyerekek kedvtelésből is tarthatnak, és érdekes tényeket és információkat közölt róluk. A gyerekek többek között láthattak sündisznót, vadászgörényt, héját és a fülesbaglyot. A legnagyobb sikert azonban az a bagoly érte el, amelyet a gyerekek kezükön tarthattak. Ezt követte a vonatozás “Dani hangya” erdei kisvasúton és a közös ebéd. Ebéd után a gyerekek, tanárok és erdőtanárok kíséretében sétálni mentek az erdei oktatási tanösvényen. Itt megfigyelhették a környező természetet és megismerhették a közeli tájat. Az Ipoly Erdő Zrt. munkatársa segített közelebb hozni az életet a erdőben.

Ennek az eseménynek köszönhetően az erdő és az erdőgazdálkodás a gyermekek közvetlen közelébe  került. Az INTERREG Szlovák Köztársaság-Magyarország Együttműködési Program keretében megvalósult kirándulás a “Napočkákal”  nagyon szórakoztató és informatív volt minden résztvevő számára. A gazdag programoknak köszönhetően a gyerekek el tudtak feledkezni a mindennapi gondokról, és megismerheték az erdőt és az állatokat közvetlenül a természetben, amimek nagyon örültek. A találkozó végén elmondhatom, hogy az államhatárok ellenére mindenkit  egyesített a természet szeretete.

 

Ing. Nikoleta Nozdrovická

EU Projekt Osztály

A cikk tartalma nem képviseli az Európai Unió hivatalos véleményét.

www.skhu.eu